Miután kedvenc barátnőm megízlelte a konyhaművészet zamatát a mézes csirke elkészítésével, úgy döntött, hogy ő szeret főzni. De legalábbis fog ez neki menni.
Két adóbevallás között előkapta hát a szakácskönyvet és lapozgatni kezdte. Tüchtig kiskosztümben, méregdrága tűsarkúval a lábán fontolgatta, hogy a következő randin mivel csábítgassa szíve választottját, elvégre hamarosan itt az ősz, le kell kötni a templomot és a rendezvényszervező céget a tavaszi lagzira, és a pasas még egyetlen röpke utalást sem tett arra, mi napnál világosabb: hogy vele és csakis vele kívánja leélni életét, hisz nála jobbat és szeretőbbet úgysem találna széles e világon. A dolog ekképpen eldöntetett, már csak a fránya formaságok voltak hátra, úgymint extra romantikus lánykérés, világraszóló lagzi és egzotikus nászút.
Hosszasan mérlegelt, miként azt tenni szokta munkájából kifolyólag, de elég nehezen jutott dűlőre. Végül két recept maradt fenn a rostán, amiket az esti randira elképzelt. Naná, hogy felhívott.
Éppen vezettem, amikor csörgött a telóm. Fél kézzel a kormányt fogtam, a másikkal a táskámban turkáltam, hogy megtaláljam a vinnyogó bestiát. Mire meglett, nagyjából megőszültem. Két piros(ba hajló) lámpán mentem át “sötétzöld” jeligére, és a körforgalomban is akadt némi incidensem egy csillogó-villogó bálna volánjánál ülő kopasz úrral, aki kifogásolta, hogy index nélkül kanyarodtam elé. Bocsánatkérően mosolyogtam, a telefon végre a kezemben volt. A kijelzőre pillantottam, és belesóhajtottam:
– Remélem fontos, mert majdnem kinyírtam magam ebben a kurva körforgalomban miattad… – nyögtem. Persze csak röhögött, és nyomban ellátott néhány jótanáccsal:
– Miért, rossz irányba kanyarodtál? Állj félre és rakd ki a vészvillogót. Vagy tolass vissza és csináld újra.
– Tolassak a körforgalomban?? Te meghülyültél? – itt már én is röhögtem. Imádtam a csajt.
– Jól van, akkor ne tolass. Nekem mindegy. Inkább figyelj, egyetlenem, mert helyzet van.
– Terhes vagy? – nyikkantam közbe meglepetten. Nem számítottam ilyetén fordulatra.
– Dehogy, az csak a B-terv. Most még főzök neki, hátha ez is elég. Semmi kedvem szétszülni magam, meg amúgy sem hoznak lázba a kis bőgőmasinák, tudod jól. Csak a macera van velük. Pelenkázás, büfiztetés, bőgés, mindenféle kenőcsök alul-felül. Nem nekem találták ezt ki. Folyton kialvatlan lennék, dadát kéne felvennem, nem lenne időm fodrászra, műkörmösre, pedikűrösre, szoláriumra, fittneszre. Hát milyen élet lenne az, most mondd meg? Ez maximum végszükség esetén jöhet szóba. Ha nem kéri meg a kezem október végéig, akkor teherbe esem. Aztán majd meglátjuk, erre mit lép. Komolyan, néha olyan tutyimutyi az én drágám, hogy hihetetlen.
Nem szakítottam félbe. Hosszasan ecsetelte az ő drágája előnyeit, különös tekintettel a cégnél betöltött magas pozíciójára és ágybeli képességeire. Hagytam, hogy kiömlengje magát, éreztem, hogy parázik valamitől. Ezalatt átszeltem a várost, bevásároltam, megkávéztam a kedvenc cukrászdám teraszán, majd visszaültem a kocsiba, hogy hazafelé vegyem az irányt.
Még mindig mondta. Ekkor elérkezettnek láttam az időt, hogy szavába vágjak:
– Eszméletlenül jól csinálod a bőrlégzést, de most hallgass el egy percre. Idestova másfél órája beszélsz, de még nem mondtál semmit. Nem unom, csak éppen nemsokára hazaérek és lesz más dolgom is, mint veled csevegni. Szóval nyögd ki, mi a gáz.
– Jól van, jól van. Ne legyél már ilyen türelmetlen. Szóval nézegettem a szakácskönyvet, amit múltkor vettem. Kinéztem két receptet. Szerinted melyiket főzzem meg Mucikámnak péntek este? A nyúlpecsenyét citrommártásban vagy a homárt tengergyümölcsei szósszal?
– Úristen, neked elment az eszed! Homárt?! Hülye vagy?! Azt élve kell megfőzni, felejtsd el most rögtön! Felkoncolnak érte az állatvédők. Mi volt a másik? – Közben igyekeztem beparkolni a két buborékautó közé, amiknek az égvilágon semmi keresnivalójuk nem volt a ház előtt, az én helyemen. Hihetetlen, hogy elszemtelenedtek erre a szomszédok. Fel kéne festenem a rendszámot az aszfaltra.
– Őőőőő… nyúl. Nyuszika. Édi kis szőrgombóc – gügyögte. Némi szemforgatással reagáltam, de nem szóltam semmit, el lévén foglalva a parkolás bonyolult műveletével. Utálok tolatni. – Itt vagy? – toporzékolt néhány pillanat múlva a telóban.
– Itt. Csak leparkoltam a verdát. Ez mindig stresszes kicsit. Jó, legyen nyúl. Gondolom házi és nem vad. Én legalábbis nem vadászok neked a határba csóri nyuszkót. Ülj be szépen a kocsidba és húzzál el toronyiránt valami áruházba, vegyél meg mindent, aztán hajrá. Ha kellek, majd csörgess meg! – Na igen. Ezt talán hiba volt hozzátenni, de szerintem anélkül is felhívott volna. Csak nem számítottam rá, hogy ilyen hamar.
Éppenhogy kipakoltam, és kielégítettem a létfenntartáshoz alapvetően szükséges igényeimet, amikor csörgött a mobil újra. Mivel újfent a táskám legmélyén volt, ezúttal kevésbé civilizált megoldást választottam, hogy megtaláljam. Kiborítottam a kisbőröndnyi tatyó tartalmát a földre, és csalhatatlanul ráleltem a kis zenélő ketyerére. Törökülésbe telepedtem, biztos lévén abban, hogy hosszú lesz a beszélgetés. Alig nyitottam szét a telót, már áradt is az információ. Abszolút szélessávú volt:
– A hócipőm tele van az egész vásárlós, válogatós, kocsitologatós hülyeséggel, amit a nők többsége vásárlás címen aposztrofál! Ezek nem normálisak! Előbb egy csapatnyi vihogó tinilányba futottam bele, akik elállták az utamat a kedvenc olivakivonatos hajfényemhez. Azon röhögtek a cafkák, hogy hányféle óvszer kapható. Kis hülyék. Mintha lenne róla fogalmuk, hogy mire kell húzni. Jaj, Gem, ugye mi nem voltunk ilyenek annak idején?? – persze nem várt választ, folytatta nyomban – Aztán egy tehénméretű asszonyság érdeklődött, hogy merre vannak a pelenkák. Érted?! Tőlem?! Mintha bármi közöm lenne hozzá?! Most mondd meg, úgy nézek én ki, mint akit kis terroristák ejtettek túszul a saját otthonában?! Elképesztő… – hagytam még egy darabig füstölögni.
Elkezdtem visszapakolni a táskámba. Leltároztam, selejteztem. Találtam egy csomag rágót, megörültem neki. Lufit, focilabdát, különféle alakzatokat fújtam, nyújtogattam belőle. Közben a panaszáradat nem csitult.
– Aztán sorban álltam a zöldségespultnál, mögöttem két ribi pont a fogyókúrájukat részletezte. Totál amatőrök… annyira gázosak voltak… az egyik csak répát eszik és csodálja, hogy nem érzi jól magát. Hehe, hülye szárcsa. Gondoltam is rá, hogy megpendítem neki, hogy ha így folytatja, nagyon hamar a kocsimban fagyoskodó nudista nyúlhoz fog hasonlítani. A másik meg nem eszik szénhidrátot és fehérjét. Persze, rögtön kiderült, hogy hazudik. Elmesélte az előző esti szexmaraton történetét a barátnőjének. Én mondom neked, drágám, az a nő súlyosan megszegte a saját diétája szabályait. Legalább egy deci fehérjéhez jutott csak az idő alatt, amíg lemérték a gombát, és az uborkát, amit vettem.
– Már megint nem bírtad ki? – vetettem közbe vigyorogva.
– Édesem, garantálom, hogy ezt te sem hagytad volna itt. Nem mondom, Mucikámnak sincs oka panaszkodni, de ez a biocucc egyszerűen tökéletes. Imádom, most is itt van a kezemben, hmm, kedvem támadna eljátszadozni vele kicsit…olyan kemény és hosszú…
– Még mielőtt nagyon belelendülsz, javaslom, hogy játssz el inkább azzal a gondolattal, amiért felhívtál, ahelyett, hogy itt élő szextelefonos adásban teszed magadévá a salátába való nyers zöldséget – igyekeztem, hogy hangomon ne érződjön az irigység. Persze lebuktam.
– Haha, ismerlek ám, gondolom most szánt az agyad ezerrel, hogy milyen is lehet a kis zöld barátom. Nem is olyan kicsi. Majdnem nagyobb, mint a nyúl. Tökéletes a formája, tudod, olyan amilyet szeretünk, a vége egy kicsit…
– Most hagyd abba! – sikoltottam – Menj és dugd meg az uborkádat, aztán ha lehiggadtál majd hívjál vissza, de ne húzz itt fel engem ilyen buja erotikus kéjelgéssel, mert összvissz egy félpuha, löttyedt banán van itthon! Nimfomán némber! – füstölgésemnek csak fele volt színjáték, a másik fele vegytiszta irigység.
– Olyan hülye vagy, Gem. Ha áll a zászlód, akkor miért nem veszed elő a házibarátodat? Tudod, azt a helyes pasasnevű cuccod. Minek is nevezed? – jól hallottam, ahogy vihog.
– Megöllek – suttogtam neki szeretetteljes hangon. Persze tovább röhögött, aztán folytatta a mesélést:
– Szóval. Hátrahagytam a fogyózó libákat, elvégre lövésük sincs a tuti módszerről. Én például, ha fogynom kell valami rendezvényre, akkor nem eszem pár hétig. Semmit. Ha elájulok, akkor bekapok egy kocka paradicsomot. Eseteg sajtot. De azt csak vasárnap. Maximum. A lábam nyomába sem érnek az ilyen amatőrök.
– Tudom. De te hülye vagy. Nem mindenki az, indulj ki ebből. Na, lökjed, mit vettél még?
– Ja, kérlek. Ezt imádni fogod. Megvettem a dögöt. Először nem ismertem fel, mert kicsit sem hasonlított arra a nyúlra, amit én ismerek. Se a szőrösre, se a pléjbojosra. Leginkább egy rózsaszín, nyúzott macskára emlékeztetett. Elég gusztustalanul nézett ki, most mit mondjak. Nem hiszem, hogy én eszek belőle. De remélem Mucika megnyalja mind a 10 ujját. Aztán az enyémeket is. Meg másomat is. Meséltem már, hogy milyen istenien tudja használni a száját? Anyám, az egy mennyország, ahogy az a pasi nyalakodik.
– Nem különösebben izgat Jeremy oráltechnikája. Muszáj tudnom róla? Egyáltalán, miért hívod Jeremy-t Mucikának? – nem mondom, hogy feszengetem volna, de nyomban elképzeltem Jeremyt a kétszázezres öltönyében, tökéletesen belőtt sérójával, szöszmentes nacijával és korpamentes vállaival, ahogy felülteti barátnémat a konyhapultra és nekiáll… nem mindig jó, ha az embernek ennyire élénk a fantáziája. Sürgősen cenzúráztam és embargóztam a témát.
– Jól van, megkíméllek a részletektől, ha már ma ennyire szenzitív vagy. Egyébként azért, mert az olyan édi. Muci. Mucika. Néha olyan Mucikás. Nem is értelek. Menstruálsz? Vagy érnek a petéid? Frontot érzel? Apropó, front. Éppen a kasszánál rostokoltam, vártam, hogy az az életunt liba a pénztárgép mögött beazonosítsa a vásárolt motyóimat, amikor hallom, hogy két pasi beszélget a szomszédos sorban. Az egyik panaszkodott éppen a másiknak, hogy a neje nem akar vele ágyba bújni a nász óta. Illetve bebújni még csak-csak, de azóta sincs semmi cumika. Ó, a naív marhája. Mégis, mire számított? Hogy élete végéig megy majd a torokecsetelés? Fúj, nem is értem… Remélem Jeremy mielőbb megkér, mert ezt még neki sem szeretem csinálni. Te hogy vagy ezzel? – kérdezte mosolygósan, derült égből villámcsapásként.
– Én is remélem, hogy mielőbb megkér – nyögtem.
– Köszike. De tudod mit válaszolt a másik pasi? Aki egyébként egész jól is nézett ki. Emlékszel arra a helyes feketehajú pasira, akit múltkor úgy megnéztünk a cuki teraszáról? Akin az a dögös kék ing volt, kivillant alóla az a cuppantanivaló mellkasa… Na, ez a pasi hasonlított rá, nem is kicsit. Lehet, hogy rokonok. Háát, ha nem lenne Jeremy ilyen jó parti, akkor szívesen elhetyegtem volna velük egy kicsit. De hát most észnél kell lennem. Mucika nem szereti a laza erkölcsöket. Neki házias, rendes lány kell. Ha ezt akarja, ezt kapja. Csak húzná már az ujjamra azt az istenverte gyűrűt.
– Mit válaszolt? – sóhajtottam, hátha még emlékszik, mibe kezdett bele. Közben hanyatt feküdtem a padlón és a mennyezetet szemléltem. Ráférne egy festés.
– Ki? Ja, a pasi? Azt, hogy nála is ez a helyzet, viszont rájött, hogy hogyan tegye lelkessé az asszonyt. Magánál tartja az összes bankkártyát és ha a maca rendesen cidázik, akkor mehet shoppingolni. Ha meg nem, akkor szopás. Csak nem effektíve. Tehát így se, úgy se jár jól szegény nőci. Legszívesebben leköptem volna az önző disznóját, mégis micsoda dolog ez?! De nem? Ez teljes elnyomás, kihasználás, leigázás. Gusztustalan – elméláztam a szavain. Ezeken is, meg az előzőeken is. Végül ráhagytam:
– Az. Megvettél mindent a kajához? – kérdeztem finoman utalva hívása eredeti okára. A legkevésbé sem zavartatta magát.
– Meg hát. De most nem ez a lényeg. Képzeld kiderült, hogy a kasszában ülő nőci azért olyan életunt, mert nemrég hagyta el a pasija. Mondván, hogy a nő jobbat érdemel nála. Hogy én mennyire utálom ezt az átlátszó dumát! Behalás! Most mondd meg! Elmesélte az egész történetet. Hogy milyen alakok vannak, ez szörnyű. Remélem Jeremy nem bolondul meg. Vagy ha mégis, akkor csak az eski után. Akkor legfeljebb elválok tőle, de úgy is jól járok. Meséltem már milyen kocsit nézett ki? – hihetetlen volt a nő. Lehunytam a szemem, megadóan sóhajtottam. És csak mondta, mondta.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: